Eseménynaptár Belvárosi Plébánia – 2021/2022.

KATTINTS IDE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT

Eseménynaptár Belvárosi Plébánia – 2021/2022.

december 17: 18 óra Misztrál koncert, Belvárosi Templom

Jegyárak: felnőtt 2.500Ft gyerek: 1.000Ft

Jegyvásárlás: irodában nyitvatartási időben és a vasárnapi 8 és 9:30-as szentmise után

december 18: központi, katolikus gyertyagyújtás a Kossuth téren

december 19: pásztorjáték a 9:30-as misében (2.évfolyam)

január 15: egyházközségi disznóvágás – covid függő

január 28 – 30: házas lelkigyakorlat Máriabesnyőn – covid függő

február 14 – 20: házasság hete

-előadás 

-szerelmesek miséje

-febr.17-én csütörtökön házas csoport

-febr.20-i vasárnapi misében házassági fogadalom megújítás

február 12: rorátés jutalomkirándulás

március 6: jegyeskurzus kezdete

március 12: gyerekek nagyböjti lelkinapja

április 2: felnőtt lelkinap

jus 7. tavaszi egyházközségi kirándulás 

május 15: bérmálás

május 21: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

június 4: pünkösdi virrasztás

június 6: Pünkösd hétfő, Egyházközségi Majális 

június 10 – 11: Ministráns tábor

június 12: Templom búcsú

június 18: Múzeumok éjszakája

június 20 – 23: Plébániai hittantábor

június 27 – 29: Kisifi tábor

július 1 – 2: Apa – fia kenuzás

július 6-10: Családtábor

augusztus 14: Vacsora Fehérben

Adventi készület

A karácsony előtti, mintegy négy hetes Jézus-váró időszakot nevezzük így (advent=eljövetel). Az advent figyelmeztet, hogy várnunk kell Jézus eljövetelét: új életet kell kezdenünk, egyrészt a megújulás vágyával, másrészt a szeretet tetteivel. 

Adventben az egyház Krisztus három eljövetelét ünnepli, éli át:

1. Emlékezünk egy múltbeli eseményre: a választott nép Messiás várására.

2. A jelenben mi magunk is várunk, és szeretetünk tetteivel közreműködünk, hogy Jézus egyre teljesebben megszülethessen bennünk és közöttünk (legalább két keresztény vagy két családtag között), s ily módon környezetünk számára.

3. Végezetül várakozunk, hogy amikor Jézus eljön majd a világ végén (s ki tudja, melyik nap következik ez be!), készen találjon minket. Jézus születésének ünnepére készülve egy új módon kell felfedeznünk, hogy Jézus él bennünk; s egyre teljesebben szeretne élni bennünk és köztünk. Hogyan tud növekedni (megszületni) bennünk Jézus? Ha törekszünk figyelni jelenlétére: s az ő szemével látni, az ő szavával szólni, az ő Lelkével gondolkozni (örömben és szenvedésben), – Vele egyesülten fordulni embertársaink felé. – Aki így Vele él, hamar észreveszi, hogy Jézus “növekszik” benne, s megjelenik közöttünk. Különösen figyeljünk arra, hogy megjelenhessen azok között, akik szeretnének vele élni (családtagok, hittanostársak, egyházközség tagjai stb.) Készítsünk tervet, mit fogunk tenni annak érdekében, hogy Jézus megszülethessen (növekedhessen) bennünk és köztünk.

Minden hétre csinálhatunk közös tervet:

1. hét: “Legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor érkezik az Úr”. – Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) – a szeretet szolgálatai (pl. a családban a gyermekek vállalhatnak egy-egy feladatot).

2. hét: “Készítsétek elő az Úr útját!” – Saját lelkem számára: gyónás?  – mások számára: a szeretetet (Jézust) adom a munkahelyen/iskolában; odalépek ahhoz, aki megbántott; küldök egy lapot egy telefonhívást.

3. hét: “Az Úr küldött, hogy örömhírt vigyek…” Legyek az öröm hordozója a plébánián, a közösségben stb. Mindenkiről jót mondok! Az egység örömét viszem oda, ahol egyenetlenséget látok.

4. hét: “Istennél semmi sem lehetetlen”. Minden ellenkező látszat ellenére higgyem, hogy Jézus testet tud ölteni bennem, köztünk! Legyek a remény hordozója! Ne engedjek a félelemnek, a bizonytalanságnak, a rossz hangulatnak: Győzzem le jóval a rosszat – magamban, kapcsolataimban! Az adventi felkészülés szép eszköze az adventi koszorú és a gyertyagyújtás a családban. Az adventi koszorú négy gyertyája advent négy vasárnapját jelzi. Advent első vasárnapján az első, lila gyertyát gyújtjuk meg rajta, második vasárnapján a második lilát, majd a harmadikon a rózsaszínűt és a negyediken az utolsó lilát. A sorban meggyulladó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és nő a fény.  S karácsonykor eljön maga a FÉNY=JÉZUS KRISZTUS. Vajon szeretetünk tettei által bennünk, köztünk is nő-e a fény, Jézus jelenléte? A fenyő örökzöld levelei emlékeztetnek Jézus halált legyőző örök szeretetére.

Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a karácsonyunk:

Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.

Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy “meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, – jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. Jézus nélkül giccs a karácsony. Ő az, aki értelmet ad az ünnepnek. Készülnünk kell Jézus érkezésére. Az advent azonban nemcsak az idei karácsonyra való várakozás, hanem annál sokkal több: várakozás az Úr második eljövetelére. Készen kell várnunk Jézust, ha újra eljön. Egy történet szerint megkérdeztek egy szentet, aki éppen biliárdozott, mit tenne, ha tudná, hogy egy óra múlva meg kell halnia. A válasz egyszerű és természetes volt: folytatnám a játékot. Mi mit válaszolnánk, ha ugyanezt kérdeznék tőlünk? Kibékülnénk valakivel? Keresnénk egy papot és meggyónnánk? Az advent erről az „utolsó óráról” szól: az advent az életrendezés ideje. Teljesen mindegy, hogy egy sziklaszorosban húzódó utat egyetlen nagy szikla vagy millió apró kavics zárja el – a végeredmény ugyanaz: nem tudunk továbbmenni. Életrendezésünk lényege prioritásaink helyreállítása. Az adventi időszakban tegyük ismét Istent és a vele való kapcsolatot életünk első helyére! Gyakran az élet lényegtelen dolgaira, részleteire több időt szánunk, mint az Istennel való kapcsolat ápolására. Karácsonykor az ember kizökken a telítettség emelkedett állapotából, mert valaki hozzá simul a betlehemi éjszakában, felkínálva a szeretet morzsáit. Az ember pedig kiesik konyhafőnöki nagyságának szerepéből: megilletődik az előtte esdeklő Isten meglepő tette előtt. Amikor tehát imádkozunk, mindig a nálunk alázatosabb Istenhez imádkozunk. A betlehemi éjszakában felkínált szeretet életben maradásunk feltétele. Valaki így fogalmazta meg az ünnep lényegét: karácsonykor csónakba száll a tenger. Isten a maga végtelenségében odatelepszik mellém, és szeret, ahogy vagyok. Egy életen át próbáljuk magunkat tisztogatni, hogy méltók legyünk megállni Isten előtt. Ám sohasem leszünk méltók: el kell fogadnunk, hogy Isten olyannak szeret bennünket, amilyenek vagyunk, mindazzal együtt és mindaz ellenére, amit magunkban hordozunk. Ezt az ingyenes, felénk hajló szeretetet gyakran nagyon nehezen fogadjuk el: mindig le akarunk tenni valamit az asztalra, mert megszoktuk, hogy mindennek ára van, s hogy a szeretetet és az elfogadást ki kell érdemelni. Isten azonban ingyen akar szeretni bennünket, neki nem kell bizonygatnunk rátermettségünket. Az ünnep előtt lelkünk nyüzsgése Betlehem zajára hasonlít. Könnyen átsiklunk a lényeg felett. Lehet, hogy ragyog a lakás, tökéletes a karácsonyi vacsora – de ha lelkünk üres marad, vagy a szenteste veszekedésbe fullad, célt tévesztettünk. Hogy ezt megelőzzük, már az adventben tudatosítsuk magunkban az ünnep lényegét.

Jöjj Közénk Istenünk!

Szálljon le csönded lényem legmélyére,

és váljék hatékonnyá, hogy fölemeljen hozzád,

szeretetedben. Ámen. Aki valaha abban az országban járt, tudja, hogy a keletiek naphosszat képesek házuk lépcsőjén guggolni szótlanul és kíváncsian figyelve az idegenek jövés-menését. Bizonyára így volt ez azon a bizonyos estén is. Azon a napon sok látnivaló akadt a betlehemiek számára. Gazdag kereskedők, masírozó katonák, egyszerű vándorok, kik messziről jöttek a városba.  Valamikor, már este felé, a karavánok között egy csendes házaspár kapaszkodott fel a hegyre. De jövetelüket nem kísérte nagyobb figyelem. A világ így várta – és így hagyta figyelmen kívül annakidején a Megváltót. Minek kellett volna történnie, ami ezeket az embereket felriaszthatta volna fáradt egykedvűségükből? Mekkora lármát kellett volna Istennek csapnia, ha azt akarta volna, hogy az emberek észrevegyék? Isten azon a napon jött el.  De nem ott jött el, ahol a legtöbb látnivaló és a legnagyobb zaj volt; a város kapui előtti düledező falak egyik szegletében jött erre a világra, az éjszaka legcsöndesebb csendjében. Ki gondolt azon az éjfélen a kapuk előtt lévő istállóra? Így jön el mindig az emberekhez és az egyes lelkekhez. Minden nagy dolog a hallgatásból jön, ISTEN NAGYSÁGA CSAK A CSÖNDBEN RAGADHATÓ ÉS VALÓSÍTHATÓ MEG. Ha e föld uralkodói és nagyjai bevonulnak birodalmukba, akkor az emberek fogadást rendeznek számukra, melyet már hónapokkal az esemény előtt előkészítenek. Mikor Isten Igéje örök trónjáról erre a világra szállt le, bejelentetlenül és program nélkül jött meg. Néhány pásztor térdelt szótlanul az etetővályú előtt, melyben a gyermek feküdt. Ez volt minden. Betlehem többi része a fogadókban zajongott és mulatott. A fogadás elmaradt. Csöndben és titokban jött a Megváltó ebbe a világba, és éppen azok nem vették észre, akiknek tudniuk lehetett és kellett volna, hol jön el. „A világban volt, de övéi nem fogadták be.” (Jn 1,10) Ha ma bárki, egy hónappal a karácsonyi ünnep előtt valamely európai városra tekint, első látásra úgy találja, hogy már minden készen van a Megváltó érkezésére: girlandok, fenyőágak, fényláncok, karácsonyi zene, karácsonyi lapok és sütemények azt a látszatot keltik, hogy a kis Jézus boldog üzenetét hirdetik. De ha jobban odanéz valaki, akkor látja, hogy bár minden fényesebb, mint annakidején a betlehemi istállóban, mégis sok ember – csakúgy, mint annakidején – elmegy a Megváltó mellett. Az adventi vásárok és ajándékpapírok zűrzavarában a legtöbben elfelejtik, hogy a Megváltócsöndben jött el, hogy Ő nem lelhető fel zajban, és annak, aki Őt akarja megtalálni, a csendet kell szeretnie és keresnie. Az adventi időnek tehát elsősorban nem arra kell szolgálnia, hogy kitaláljuk, mit ajándékozzunk rokonainknak. E pár hétnek a csend idejének kell lennie. Olyan időszaknak, mely arra szolgál, hogy felkészüljünk, hogy amikor Ő eljön, ne menjünk el mellette. Miért mutatja magát Isten ilyen észrevétlennek a jászolban, miért választja ezer más lehetőség közül a pólyát jelnek? Mit tehetnek róla a betlehemiek, hogy nem ismerték fel, ha ilyen titokban jött be a városkapun? Csak nem akarhatja, hogy tévedjünk, és igazi nagyságát ne ismerjük fel? A szeretetnek szeme van. Ott is felismeri az Urat, ahol elrejtőzik. Egy anya például, aki szereti gyermekét, azonnal észreveszi, ha a gyermek szomorú. Azért látja ezt meg, mert a szeretet mélyre lát. MINÉL NAGYOBB A SZERETET ISTEN IRÁNT, ANNÁL KEVESEBB KÜLSŐ JELRE ÉS ISTEN ÉREZHETŐ VIGASZTALÁSÁRA VAN SZÜKSÉGE. Talán Isten jósága az, ami mindezidáig elrejti előlünk valódi nagyságát; mert talán összetörne bennünket ez a jóság. Ha Istent rejtettségében meg akarjuk találni, akkor ugyanolyan kicsinyekké kell válnunk, mint amilyenek a pásztorok voltak. „Aki saját semmiségét nem ismerte fel, az nem találta meg Istent sem.” (P. M.E. Grialou) 

Belvárosi, Szentlélek és a Vártemplomok plébániáinak elérhetősége: e-mail: szplebania@gmail.com www.szolkat.hu Szent Orbán plébánia elérhetősége: 06-30/454-1823, Lovas Lászlóné Marika