Jézus Szíve Plébánia

Templomok, misézőhelyek

Jézus Szíve plébániatemplom 

Xavéri Szent Ferenc nyilvános kápolna

A plébánia története

A küzdő egyház életében minden sikert jó lelkek imája, okossága és aktivitása előz meg. Így volt ez a Jézus Szíve Egyházközség létrejöttével is. Az első buzgó pap, akinek személye és tisztalátása feltétele volt egyházközségünk megszületésének, Szolnok szülötte, Dr. Tóth Tihamér egyetemi tanár és veszprémi püspök volt.

A ferencesek nagytemplomában két karmelita atya 1920. január 10-18 napjai között nagy siker mellett népmissziót tartott. P. Hász Brokárd és P. Hárs Ágoston tartották a missziós szentbeszédeket. A népmisszió bezárására éppen vasárnap volt. Dr. Tóth Tihamér kíséretében eljött Dr. Hanauer A. István váci megyéspüspök is.

A népmissziót bezáró főpapi mise után a megyéspüspök fogadta a szolnoki hívek küldöttségét. A küldöttség szónoka dr. Ferencsik Lajos gimnáziumi igazgató arra kérte a püspök atyát, hogy a hívek nagy számára való tekintettel tegye lehetővé a második plébánia és plébániatemplom felállításának előkészítését. A továbbiakban Dr. Tóth Tihamér informálta a megyéspüspököt a szolnoki nép buzgóságáról. A hívek és az előjáróság hithűsége és állandó számbeli gyarapodása ellenére 200 év alatt egyetlen új lelkipásztori központ sem létesült. Sőt a vártemplom bezárására a Kapisztrán rendtartomány engedélyt adott és 1916. szept. 16-án bezárták a nagy múltú vártemplom ajtaját. A vártemplomról bizonytalan időre azért mondott le a rendtartomány, mert a város nem gondoskodott a vári lelkész megélhetéséről.

A megyés püspök új lelkipásztori központok kialakításának előkészítésére, 1920. január 26-tól, mint püspöki biztost, Szolnokra küldte Dr. Liebner Jánost, aki a város népére és értelmiségére igen nagy hatást gyakorolt szeretetteljes fellépésével és kivételes szónoki tehetségével.

A krónikásnak meg kell még emlékeznie egy harmadik személyről is, aki első lelkipásztora lett a Szent József templomnak. P. Radvánszky József aranykeretes szemüveget viselt. Csillogása mögött ott volt érezhető a szív és a lélek aranya is. Rendi elöljárósága Szolnokra helyezte, mint diakónust 1894. aug. 14-én. Másfél év múlva, 1896. febr. 6-án letette az ünnepélyes fogadalmakat. Ettől kezdve ismerik őt a szolnoki hívek, és haláláig körülvették szeretetük és nagyrabecsülésük számtalan jelével. Kétszer törte el lábát, 1922-ben és 1924-ben, de rokkantságában is dolgozott haláláig.

A Jézus Szíve plébánia az említett személyek közreműködésén kívül egy pozitív és egy negatív tárgyi körülménynek köszönheti még létét.

Pozitív feltételnek kell minősíteni a városi Szegények Otthonának létesítését.

A régi Szolnoknak is megvolt a szegényháza. Ma a Koltói Anna u. 6. sz alatti ált. iskola emelkedik a régi temető egykori hantjai fölött. Az öreg temető szélén volt a szegényház, közel a konvent épületéhez. Téglából épült még 1779-ben és négy kis helyisége 12 szegénynek befogadására volt alkalmas. Első gondnoka Kotsis János tanácstag volt. Alapítvány nem volt, a hívek adományai és a város támogatása tartották fenn.

Jobbra fordult a szegényháziak élete, amikor Némethy Ignácz nagyváradi székesegyházi kanonok végrendeletében 10.000 forintot hagyományozott a szolnoki szegényház javára. A nemes lelkű adományozó 1823. március 17-én halt meg. A végrendeleti végrehajtó Lajcsák Ferenc, az elhunyt kanonoktársa volt. Szolnok akkori bíróját, Kovács Andrást azonnal értesítette a hagyományról és a végrendelet érvényességéről.

A szolnoki szegények új otthont azonban csak a múlt század közepén kaptak a vásártéren. A régi temetőt a város 1855-bem sétatérré alakította át. Ekkor hozták el onnan a régi temetőből és helyezték mai helyére a „Szomorú Jézus” szobrát. És ekkor építettek új szegényházat a vásártéren. Ma a megyei rendőrkapitányság székháza, előtte a polgári fiúiskola udvara állott a helyén.

Már három éve felparcellázta a város a Vásárteret és a fejlődésnek útjában állott a roskadozó szegényházi épület. Ezért a város 1924. december 30-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a vásártér Rékasi úti részén 740 négyszögöles egyemeletes szegényházat épít. A mérnöki hivatal a tervet már el is készítette.

A Szegényház felépítésére az 1925. március 27-én tartott közgyűlés Gyura Kálmán és társa cégnek adta ki az építés munkáját, mert az volt a legolcsóbb ajánlattevő.

Ugyanezen év július 3-án tartott közgyűlésen a polgármester előterjeszti, hogy az új városi Szegényházban eltartottak gondozását a helybeli közkórházban áldásosan dolgozó apácákra bízza. A közgyűlés egyhangú helyesléssel vette tudomásul a polgármester előterjesztését. Két hónap múlva, szeptember 25-én tartott közgyűlés intézkedik a szegényházi apácák lakásáról és kápolnájáról. Szolnok polgármestere ez időben Dr. Tóth Tamás volt, fivére Dr. Tóth Tihamérnak.

Szolnok katolikus népe nagy örömmel fogadta a szegényházi kápolna gondolatát és megelégedéssel várta oda a kedves nővéreket. A polgármester jelenlétében P. Lombos László ferences rendi plébános 1925. december 6-án felszentelte a Szegényház teljesen felszerelt kápolnáját. Ez kétségtelenül nagy haladás volt a lelkek szolgálatában. A nagytemplom, a vártemplom és a kórházi kápolna mellett az Isteni Üdvözítő Leányai szegényházi kis kápolnájában naponta csengettek Úrfelmutatásra.

De érezte mindenki, hogy ezzel nincs megoldva a vásártéri plébánia terve. Ismét dr. Liebner János püspöki biztos volt, aki nagy fontosságú lépést tett éppen ennek a célnak érdekében.

Az 1900-as években tette meg Szolnok városa első nagy lépéseit a modern városiasodás útján. 1910 februárjában már készen állott a vásártéren a víztorony. Vízvezeték, csatornázás is elkészült. Ezt a bíztató fejlődést megakasztotta az első világháború. Mihelyt ez lezajlott és a szörnyű sebek gyógyulni kezdtek, a város közgyűlése ismét napirendre tűzte a vásártér felparcellázását. Ez volt az utolsó lehetőség arra, hogy a második plébánia templomának és a plébánia épületnek megfelelő telket szerezzenek. Dr. Liebner arra kérte a közgyűlést, hogy néhány parcella helyét tartsa fenn az építendő második plébániatemplom részére. Előterjesztése meghallgatásra talált. A püspöki biztos személyének súlya és tekintélye ez időben egészen egyedül álló volt. Ezt személyi tulajdonságaival érte el. Gróf Apponyi 80-ik születésnapján, a városi közgyűlésen mondott beszéde szóról-szóra belekerült a város 1921. május 27-i közgyűlésének jegyzőkönyvébe. Aztán kinyomtatták és a közgyűlés minden tagja nyomtatásban is megkapta. Nem csoda, hogy amikor a második plébániatemplom telkét az elöljáróság és a közgyűlés jóindulatába ajánlotta, 3400/1921 sz. közgyűlési határozat a vásártér 104 házhelyéből a 88, 89, 90, 91 és 92 sz. „telekrészeket az eladási eljárás alól kiveszi egy építendő második r. kat. templom céljaira, és szabadon hagyja a helyet.”

Mintha megérezte volna a buzgó szolnoki hivő házaspár, Farkas Bede Mátyás és neje Vigh Anna, hogy a vásártéren egy hely üres lesz a templom számára, még 1887-ben szép kőkeresztet állítottak a Baross úton. Ez a kőkereszt ma is áll és itt van a fenntartott öt parcella üres területe is. Az első világháború után itt helyezték el az országzászlót, később a városháza előtti piactérről ide került az 1866-os osztrák-porosz szerencsétlen végű háború áldozatainak emlékoszlopa.

Bizonyos, hogyha Dr. Liebner továbbra is marad Szolnokon, a második plébánia templom már állana. Az egyházmegyei hatóság azonban 1922. október 8-án Dr. Liebnert elhelyezte Szolnokról. Előzőleg a vártemplomba helyezte Dr. Sághy Sándort mint gimnáziumi hittanárt és az újonnan benedikált vártemplom lelkészét. Mert a vártemplomot az 1919. évi harcokban a román tüzérség rommá lőtte. Újjáépítése után 1922. szeptember 24-én benedikálta Hanauer A. István megyéspüspök, akit ez alkalommal Dr. Széll Kálmán és Varázséji Béla kanonokok kisérték le a városba. A templomszentelés ünnepi hangulatában senki sem gondolt arra, hogy Dr. Liebner távozásával a második plébánia templom építésének reménye is eltávozik majd az egyházközség látóköréből.

Szerencsére volt valaki, akinek papi szíve szerette volna minél jobban felkarolni a vásártér környék híveinek lelki gondozását. Ez az érdem Radvánszky Józsefet illeti. Mivel kettős lábtörése valósággal rokkanttá tette, le kellett mondania hitoktatói állásáról, nyugdíjazását kérte. Majd felvételét kérte a váci egyházmegyébe.

Ez utóbbi előzménye az volt, hogy a Kapisztrán ferences rendtartomány Kecskeméten 1921 augusztus 4-én tartott ülése eldöntötte, hogy Szolnokra a konvent megreformálására P. Unghváry Antal házfőnök vezetésével reformokat elfogadó tagjait küldi el. Radvánszky József előrehaladott korára és rokkantságára való tekintettel inkább kérte a váci egyházmegye papjai közé való felvételét. Meg is kapta a szolnoki hívek örömére és hasznára. 1926 augusztusában a váci egyházmegyei hatóság őt nevezi ki a szegényházi kápolna lelkészévé. Előtte P: Majsay Mór látta el a lelkészi teendőket. P. Majsay Mór tehetséges és nagy elfoglaltságú hitoktató és szerkesztő volt. A szegényházi kápolnában igen sokszor huzamos időn át helyettesíteni kellett őt. A helyettesítést rendtársai végezték. Állandó első lelkésze az itteni kis kápolnának Radvánszky József volt.

Nem csak a hívek szerették. A környék papsága, mint lelki atyát és melegszívű barátot sokszor felkereste. A hívek pedig olyan számban tódultak a kis kápolnába, hogy annak minden része zsúfolásig megtelt. Ez igen hasznos körülmény volt. Így született meg a szegényházi lelkész szívében a kápolna kibővítésének gondolata.

A Jézus Szíve plébánia háztörténetébe nem tartozik bele annak részletes ismertetése, hogy miért akadt el a második plébánia templom felépítésének ügye. Bizonyos, hogy a szandaszöllősiek és az újvárosiak is ugyanolyan joggal és ugyanolyan lelki igényekre hivatkozva, mint a vásártériek templomot kértek az egyházközségtől. Az egyházközség számára is jó anyagi helyzete ellenére igen súlyos feladat volt: kétszáz év mulasztásával rögtön az első világháború után helyrehozni. De voltak személyi okok is. Ezt eléggé szemlélteti az 1927 januárjában tartott egyházközségi rendes ülés, mikor is Dr. Sághy Sándor egyházi elnök előterjeszti a második plébániatemplom felépítésének ügyét. De nem a vásártéren a már rendelkezésre álló helyen, hanem a Hősök terén. P. Szabó Polikárp ferences rendi plébános ilyen formában nem fogadja el az előterjesztést, sőt rendje nevében tiltakozik ellene. Mert nem a nagytemplomból 300 méterre, hanem a Vásártéren van szükség templomra. P. Szabó Polikárp felfogását a többség is osztotta.

A szegényházi kápolna rokkant lelkésze pedig a hozzá bensőségesen ragaszkodó híveivel hozzálátott a kápolna kibővítésének előkészítéséhez.

Mintha átvettek volna valamit lelkészük nagy lelkesedéséből és állhatatosságából, a Szegényházi Kápolna építő bizottsága nem csak megalakult, hanem éveken keresztül lankadatlanul dolgozott is. Havi felajánlásokból, önkéntes adományokból, előadások és teaestélyek apró bevételeiből állandóan nőtt a szent célra szánt tőke. Ifj. Bódi István, a bizottság világi elnöke még a városi képviselőtestület segélyét is meg tudta szerezni. Már tervük is volt a kápolna méreteiről és elhelyezéséről.

Ez a terv azonban nem illett most még bele az egyházmegyei hatóság elgondolásába. Az még mindig ragaszkodott a második plébániatemplom felépítéséhez a Vásártéren. Jól is tette, hogy ragaszkodott ehhez, mert az egyházközség anyagilag elbírta volna ennek építését is, mint ahogyan a gyárvárosi gyönyörű templom építését is. És pénze nem veszett volna el.

Az engedelmességhez hozzászokott egykori szerzetes, Radvánszky József meghajolt az egyházmegyei hatóság kifejezett akarata előtt. De engedelmessége ésszerű volt.

A Szegényházi Kápolna Építő Bizottsága 1927. december 11-én a Constantin iskolában közgyűlést tartott. Jelen voltak P. Lombos László ferencrendi plébános, mint egyházi elnök, ifj. Bódi István világi elnök, Radvánszky József szegényházi lelkész, Tóth István polg. fiúisk. igazgató, pénztáros, Végh Antal gyógyszerész biz. tag, Katona József és Deme János, a számvizsgáló bizottság tagjai és az érdekelt híveket mintegy 2-es főnyi hallgatóság képviselte.

P. Lombos László ismertette a váci egyházmegyei hatóság elgondolását, amely ma is elvárja a szolnoki rk. egyházközségtől, hogy felépít hívei számának megfelelő plébánia templomot a Vásártéren. Ezt a szép elgondolást ne keresztezzük. Figyelemmel azért arra, hogy az építendő új templom éppen a Vásártéren és a Szegényház körül lakó hívek lelki igényeit lesz hivatva kielégíteni, – ezért javasolja – hogy a Bizottság a rendelkezésre álló összeget adományozza az építendő második plébániatemplom költségeihez.

Tóth István pénztáros jelentést tett ezután a Bizottságnak rendelkezésére álló pénzről.

Ez az összeg gyűjtésből 8701 pengő 69 fillér

Városi képviselőtestület adományából 6400 pengő 00 fillér

Összesen  15101 pengő 69 fillér

Pénztáros előterjesztése után számos hozzászólás hatása alatt a Bizottság a következő döntést hozta meg.

1. A rendelkezésre álló összegből az isteni Üdvözítő Leányai kis kápolnájának további berendezésére fordít 2197 pengő 39 fillért. Azoknak a neve ugyanis, akik ezt az összeget összeadták, ismeretlen. Mert hangversenyek, ünnepélyek és mulatságok bevételéből állott elő.

2. Ha a második plébániatemplom tényleg a Vásártéren épül fel és

3. Két éven belül hozzáfognak, úgy a majdnem 13 ezer pengőt kitevő gyűjtésüket a nemes célra az egyházmegyei hatóság szándéka szerint átadják a leendő plébániatemplom költségeire.

Addig is ez összegből „szegényházi kápolna Alapot” létesítenek. Takarékba téve a kamatokat minden évben tőkésítik.

Mint előrelátható volt, a második plébániatemplom felépítése folyton elodáztatott. A Bizottság jól látta, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Miután a város az engedélyt megadta, a Szegényház mellett 1933. május 8-án ünnepi külsőségek közepette megtörtént az első kapavágás a mostani Jézus Szíve plébánia – Szent József templom megvalósítása érdekében. A Bizottság tagjai, az összes hívek, iparosok, igával rendelkező gazdák nagyon lelkesen dolgoztak. Meg is von az az örömük, hogy még ugyanezen évben, tehát 1933. október 1-én Hanauer Á. István megyéspüspök felszentelte a templomot. De még ekkor mindenkinek a lelkében erősen élt a második, Jézus Szíve templom gondolata. Általános volt a felfogás, hogy a felszentelt kápolna bővebb kiadása a szegényházi apácák kis szentélyének. Ez az elgondolás külső formában úgy nyilatkozott meg, hogy a templom össze volt kötve egy átjáró által a Szegényházzal. Radvánszky Józsefnek kis szobája pedig, amelyet a város neki a teljes ellátással együtt még 1926-ban rendelkezésére bocsátott, majd megfog felelni a következő szegényházi lelkészeknek is. Senki sem gondolt még ekkor külön lelkészlakásra. E körülmény okozta ezután azt, hogy az előrelátás hiányából a plébánia épülete elég messze került el a plébániatemplomtól.

1934 márciusában, Szent József ünnepén volt az első búcsúja a szegényházi templomnak. Ezt a napot még örvendetesebbé tette a templom első harangjának felszentelése. A váci egyházmegyei hatóság megbízásából P. Bersányi Balázs ferences rendi plébános végezte a harangszentelést.

A következő év is hozott ajándékot a templomnak. Budai Sándorné Munkácsi Anna 1935-ben a templom előtt szép kőkeresztet állíttatott fel.

Ettől kezdve minden év hoz új díszt, új ékességet a templomnak. Felépül a lourdesi Szűzanya barlangja. Majd 1939 júniusában Márton Lajos országos hírű festőművész kifesti a templomot.

Az öreg Simeon halála előtt így imádkozott: ”Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat, mert látták…” Ugyanezt mondhatta 1947. február 27-én elhunyt Radvánszky József is. Mert a Gondviselés megadta neki azt a nagy kegyelmet, hogy látta megvalósulni azt, kis templomot és szépségbe öltözködni, úgy, ahogyan sokszor fájdalmas és álmatlan éjszakáin bizonyára elgondolta.

Egészen 1947-ig a szolnoki katolikus hívek egyetlen egyházközséget alkottak. A váci egyházmegyei hatóság 1947. április 29-én az eddig egyetlent szétválasztja és – igen bölcsen – öt egyházközséget alkot.

Majd 1947. május 31-vel a szegényházi kápolnában felállítja a Jézus Szívéről nevezett lelkészséget.

Az új Jézus Szíve egyházközség képviselőtestülete Dr. Nagy János plébános elnöklete mellett 1947. szeptember 20-án megtartotta alakuló ülését.

 

Köszönjük a kutatási anyagot Kövesi Lászlónak, Lévai Lászlónak, Kósa Károlynak és Szűcs Józsefnek.