Kenyeres Károly Lajos plébános (1908–1957)

„Köszönjük Neked Urunk, hogy Lajos atyának megadtad a lelki erősség kegyelmét. Hálát adunk Neked, hogy nemcsak szavaival és írásaival, hanem életének feláldozásával is tanított bennünket az önfeláldozás értékéről.” – imádkozzák Tiszavárkonyban és egyre több helyen a vértanúhalált halt Kenyeres Lajos plébános tiszteletére. Kemény, szókimondó ember volt, talán ez is oka, hogy életútja a mártíromsághoz vezetett.

A Rákóczifalván élő Kenyeres Ferenc harangozónak és feleségének, Csapó Erzsébetnek öt gyermeke született. Törekvő, igényes emberek lehettek, szinte valamennyi gyermek tanult ember lett. A legidősebb fiú, Ernő, ügyvéd, a második, Lajos, pap lett, Veronka postamester, Mária elvégezte a polgárit, Irénke OTI ügyintézőként dolgozott.

Lajost 1908. január 3-án anyakönyvezték. Az első világháború idején kis ideig apa nélkül, nagy szegénységben élt a család. Jóeszű gyermek lévén örömét lelte a tanulásban, tanítói szerették nagy szorgalmáért, igyekezetéért gyakran dicsérték. Középiskolai tanulmányait az 1919/20-as tanévben kezdte meg a szolnoki Állami Főgimnáziumban.

Érettségi után a váci Hittudományi Főiskolán nyert felvételt. 1930-ban Vácott szentelték pappá. Ezután az egyház által megkívánt területeken és helyeken igyekezett hűséggel szolgálni: káplán és hitoktató volt Üllőn, Szentes -Fábiánsebestyénen, Újpesten, Hatvan- Belvárosban, Valkón, Csépán, Cegléden, Tiszkürtön, Kiskundorozsmán és Pesterzsébeten. 1946-ban Tiszavárkonyba került plébánosként, így családjához is, és szűkebb hazájához is közelebb került, hisz szülőfaluja Várkonnyal átellenben, a Tisza túlsó partján fekszik. Gyakran látogatta meg édesanyját, testvéreit, segítette őket munkájukban, az ötholdas gyümölcsös gondozásában. Lelkipásztori tevékenységét a sokoldalúság jellemzi. Könyveiben örökítette meg prédikációit, az ifjúsághoz szóló buzdításait.

Bővebben… →