Katekumenek

Egyre többen jönnek közösségünkbe olyan fiatalok, felnőttek, akik nincsenek megkeresztelve. Többnyire egy keresztény barátjuk-barátnőjük tanúságtevő élete vonzza őket, vagy egy belső indítás… stb., és eljutnak a gondolatra, hogy szeretnének megkeresztelkedni. Ez nagy öröm számunkra, hiszen a keresztség – az egyház egyik legnagyobb kincse, – nem a csecsemők számára való névadási ünnepség, tehát nem az a cél, hogy mielőbb „pótoljunk” valamit, ami gyerekkorban elmaradt; sőt, a felnőtt ember lehetőséget kap arra, hogy átélje a hit katartikus élményét, amely valóban új irányba tereli életét.
A keresztelésre jelentkező felnőtteket a plébános mellett egy befogadó közösség várja. Ez a közösség személyes tanúságtételével közvetíti a megélt hitet, tanácsaival, példájával segít az evangéliumi életforma megvalósításában, és segíti az újonnan érkezőket beilleszkedni a közösségbe, amelybe beiktatást nyernek majd a keresztelésük alkalmával.
Azoknak is helye van a katekumen csoportban, akik gyermekkorukban meg lettek ugyan keresztelve, de utána semmiféle találkozásuk nem volt az Egyházzal.
A jelenlegi katekumen csoportnak, kéthetente van találkozója. A csoport mindenki felé nyitott. A plébánossal való előzetes megbeszélés alapján minden keresőt várunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tíz + kettő =